Piszmán Lilla kiállítása

Piszmán Lilla Merítés című kiállítása

2023. okt. 13.

2023.10.07-én a Várdai Művészeti Estek programsorozat keretében megnyílt Piszmán Lilla festőművész Merítés című önálló kiállítása Várdán a Polgármesteri Hivatal Kiállítótermében. A kiállítást Egervári Júlia képzőművész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Vizuális Nevelés- és Művészetelméleti Tanszék oktatója nyitotta meg. Az eseménnyel csatlakozott egyesületünk a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozathoz.

Piszmán Lilla 1987-ben született Kecskeméten, 2013-ban végzett az Eszterházy Károly Főiskolán képi alapszakos festő szakon, majd 2016-ban okleveles matematikatanár és okleveles vizuális és környezetkultúra tanár szakon. Festészeti stílusa döntően az absztrakt képi világ. Tevékenységére a folyamatos kísérletezés jellemző, mely megmutatkozik az anyaghasználatban, valamint az alkalmazott technikában. Szívesen vegyíti az anyagokat akár egy festményen belül is. Szeret többféle festéket felvinni a felületre, kísérletezni az alapanyagokkal, visszamosni, visszakaparni a rétegeket, erre módot és lehetőséget ad kedvenc festőfelülete a fakarton. Vászon- és papírképein gyakran megjelenik a varrás.

“Festményeimre az elmúlt időszakban az absztrakt képi világ a jellemző. Alkotás során megpróbálok teljesen befelé figyelni. Az első ecsetvonásoknak mindig a belső feszültség az indikátora. A festmények alapjait nagy lendülettel és erővel festem, amit egy intenzív befelé koncentrálás előz meg. Ahogy csökken a feszültség, annál lassabb lesz a folyamat és annál inkább halad meditatív, apró részletek megfestéséhez. Mivel egy képen belül többször változhat a festés intenzitása, a lendületes alapot az intenzív visszamosás, csiszolás, karcolás válthatja fel. A folyamat hasonlít a vihar által keletkezett tenger hullámaihoz: vihar előtti csend, nagy hullám, lassú visszahúzódás, nagy hullám, lassú visszahúzódás… egészen addig, amíg elfogy a mondanivaló.

A képek címe csupán irányadás. Célom, hogy a néző saját belső képeit hívja elő a festményeim által.”

Piszmán Lilla: Kilenc (2023.)

„Kilenc képből álló merített papír képsorozat az anyaság kezdetét, a várandósságot hivatott bemutatni. A merített papír anyagában sérülékeny, akárcsak egy gyermekét a szíve alatt hordó nő. A képekbe egy-egy szót hímeztem, amit sorban elolvasva versként értelmezhetünk:

léted éled bennem
élted féltem minden
percben ketten vagyunk egy


Játszhatunk azzal is, hogy egy-egy szót kiragadunk és azokat olvassuk össze, kicsit más értelmet nyer ezáltal a mondanivaló,
féltem minden percben; léted féltem;
bennem éled minden…


Előfordul, hogy a szülést követő 3-6 hónapban intenzív hajhullást él meg az édesanya, ez egy természetes, hormonális folyamat. A második gyermekem születését követően összegyűjtöttem ebben az időszakban kihullott hajamat, ebből hímeztem a szavakat. Az utolsó kép egy magot tartalmaz, amit a látogatók a kiállítás ideje alatt locsolhatnak. Bízom benne, hogy élet sarjad a sok-sok gondoskodó öntözőtől.”

A kilenc című sorozat az alkotó legújabb munkája, először a várdai kiállításon került bemutatásra.
Merítés című kiállítás anyagát képezte a művész nagyszüleiről készített korábbi fotó és videó installációja. Piszmán Lilla művészetében a különböző tárgyi installációk hangsúlyozottan jelen vannak, több függöny formájú alkotást készített az elmúlt években.

“A festészeten kívül installációimra is nagy hangsúlyt fektetek. Több olyan alkotást hoztam létre, ami függönyre emlékeztet. Anyagukban igen eltérőek: merített papír, fotó, szárított gyógynövények, talált hajgumik, fémlemezek összefűzött rendszere alkotnak egy-egy térelválasztó elemet. A függöny szerepe sokrétű, csupa ellentmondás. Elrejt vagy sejtet? Kint van vagy bent? A fényt átereszti vagy kirekeszti? Ha ezekre válaszolni szeretnénk, sok múlik a saját nézőpontunkon.”

Piszmán Lilla: Mamám és Papám (2015.) fotó és videó installáció

A kiállítás nézőként akár időutazásként is értelmezhető, hiszen a kiállítási tárgyak tartalmas gondolatokat közvetítenek a fiatal felnőttkortól az időskorig egyaránt. Az utazás során megállhatunk és megcsodálhatjuk az élet szép pillanatait a kiállított absztrakt festmények által. Piszmán Lilla festményeinek témáiban gyakran az élet örömteli pillanatai köszönnek vissza. Hazatérés öröme, nyári zápor, téli havazás szépsége, hogy néhány örömteli pillanatot említsünk melyek a várdai kiállításon kiállított képeken megjelennek. A képek címe pusztán irányadás, az alkotó közös párbeszédre hívja a befogadót. A kiállításmegnyitón elhangzott megnyitó beszéd és Piszmán Lilla és Egervári Júlia által bemutatott művészeti akció alkalmat adott a tartalmas párbeszédre.

Piszmán Lilla és Egervári Júlia művészeti akciója a kiállításmegnyitó során.

A kiállítást Egervári Júlia az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatója, képzőművész nyitotta meg, aki hangsúlyozta az absztrakt műfaj sajátosságait, és arra kérte a jelenlevőket, hogy a képek láttán saját benyomásaikra figyeljenek, valamint méltatta Piszmán Lilla sokoldalúságát és kreativitását.

A megnyitó beszéd alkalmat és módot adott arra, hogy az érdeklődők jobban megismerkedjenek az absztrakt festészeti stílussal. A megnyitón közel 40 fő vett részt, egy kisebb csoport Győrből is érkezett. Az esemény a Várdai Ifjúságért és Polgárokért Egyesület Magyar Festészet Napjához kapcsolódó rendezvénye volt, mellyel egy kis faluban méltó módon mutathattuk be a kortárs képzőművészetben rejlő sokszínűséget.

Marti

Írta: VIP Egyesület

Ez a tartalom is érdekelhet: