Várda község díszpolgára
Szász Endre
Szász Endre festő- és grafikus művész 1926. január 7-én született Csíkszeredán. Marosvásárhelyen érettségizett, itt került kapcsolatba Kós Károllyal, Szolnay Sándorral, akik felismerték tehetségét és segítették. Tanára Bordy András volt. A Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István növendéke volt.
A 60-as évek közepéig több mint 600 könyvet illusztrált, köztük Omar Khajjám: Rubáiját című könyvét, amely a British Múzeum nemzetközi pályázatán bekerült a világ legszebb 30 könyve közé. Közben kidolgozott egy sajátos, csak rá jellemző festészeti technikát. A Medicor Orvosi Műszergyár számára ezzel a technikával készült naptára tette országszerte ismertté a nevét.
1971-től Torontóban, majd Los Angelesben élt. A 80-as évek elején azonban végleg hazaköltözött, mert mesteriskolát szándékozott alapítani az itthoni tehetséges fiataloknak. Hollóházán sikerült a terv egy részét megvalósítani, a Hollóházi Porcelángyár stúdiójának megalapításával. Itt születtek meg világviszonylatban is egyedülálló falképei. Ötven „porcelánfalat” készített, de különleges forma- és színvilágú vázákat, dísztárgyakat, még hegedűt is.
Hollóházán ismerte meg Hajdu Katalint, későbbi feleségét, amikor Szász Endre fiatal művészeket toborzott az akkor alakuló stúdióba. Grafikusként nem csak tehetséges munkatársa, hanem élete végéig hűséges társa volt. 1991-ben költöztek Várdára a Somssich-Matolay épületébe, melyben jelenleg a Szász Endre Kastélymúzeum üzemel.
„Marosvásárhelyen és Kolozsváron diákoskodtam. Akkoriban Kós Károly hatása alatt álltam, emberileg igen nagyra becsültem őt. Kós Károly a világ bármely részén megélt volna a tehetségéből, mégis a székelység között maradt.
Ez a sorsvállalás kinyitotta a szemem és azt tudatosította bennem, hogy ha valaki értékes életet akar élni, akkor közösségi célt kell szolgálnia.”
Szász Endre Várda fejlődésében és a közösség életében a településre költözését követően tevékenyen részt vett, aktív közösségi életet élt. Díszelnöke lett egyesületünknek, tevékeny támogatásával valósulhattak meg az egyesület történetében meghatározó író-olvasó találkozók, kiállítások és képzőművészeti alkotótáborok. Várdán rendkívüli elismerés és szeretet övezte. 2002-ben Várda Község Díszpolgára lett.
Az egyesület Szász Endre műveiből egy állandó kiállítást hozott létre a Polgármesteri Hivatal Kiállítótermében. A kiállítás a művész 2003-ban bekövetkezett haláláig jelentős szakmai és közönségsikert aratott. A művész halála után a kiállított anyag átkerült a Szász-kúriába, ahol továbbra is látogatható.
Művészeti tevékenységéért 1965-ben Munkácsy-díjat kapott, 1992-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét, 2003-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét.
- augusztus 18-án hunyt el, a kaposvári Keleti Temetőben nyugszik.
Életművét a Somogy Megyei Közgyűlés „Örökségünk Somogyország Kincse” kitüntető címmel ismerte el 2009. január 7-én.
Szász Endre Munkácsy-díjas festőművész életműve (1926-2003) kulturális örökség. (Somogy Megyei Értéktárba felvétel: 2014.06.11.)