A Várdai Művészeti Estek kulturális programsorozat Nemes Zsuzsa festőművész Időkapu a Kösely felett című kiállításának megnyitójával folytatódott szeptemberben.
Nemes Zsuzsa kiállítását Kissné Budai Rita művészettörténész a Tomori Pál Főiskola és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója nyitotta meg, zongorán közreműködött Gábor-Nagy Nóra zongoraművész.
Kissné Budai Rita művészettörténész megnyitóbeszéde Nemes Zsuzsa festőművész Időkapu a Kösely felett című kiállításának megnyitóján. (Várda, Polgármesteri Hivatal Kiállítóterem, 2024.09.07.)
A kiállítás címe lehetne egy sci-fi regény vagy film címe is. Ennek megértéséhez el kell olvasni a művész kifüggesztett bemutatkozó szövegét, amiben megmagyarázza a címválasztást. Ebből a szövegből néhány kulcsszót emelek ki, amelyek jól bevezetnek minket Zsuzsa festői világába: privát emlékezet, rétegződés, sorsára hagyott tárgy, családi emlékezet, időkapu, képzelet. Én még további szavakat is hozzátennék: nosztalgia, tárgyszociológia, vizuális történetmesélés, és ezek mentén szeretnék majd Zsuzsa képeiről beszélni.
Nosztalgia:
Mint kiderült, Zsuzsa egyetemi szakdolgozatának is ez volt a címe (Nosztalgia a művészetben). Noha bevallása szerint az idő előrehaladtával már nem visszaemlékezések, hanem a jelenben lévő dolgok érdeklik, de ezekben mindig jelen vannak a múlt rétegei is. Zsuzsa így lát: egy helynek, egy térnek, egy tárgynak a múltbéli állapotát, sorsát is belelátja. Ilyen értelemben a házak, a fák és a kerítések is szemtanúk: sok minden lezajlott bennük, előttük, emberi életeket láttak lefolyni és elmúlni.
Tárgyszociológia:
Az egyszerű használati tárgyak kifejezőerejét már régóta vizsgálják, mára hatalmas szakirodalma lett ennek a témának. Beláthatjuk, hogy még egy pattintott kőszerszám sem csupán funkcionális, hanem az esztétika és a reprezentáció világához is tartozott: a kő színe, a megformálás, a méret mind kifejeztek valamit alkotója szándékairól, életmódjáról, ízléséről. Zsuzsa a kerítéseket, a kapukat és a házakat vizsgálja ilyen szemmel. Idéznék tőle:
„A kerítésekre, kapukra, homlokzatokra úgy is tekintek, mint a tereket, (kint és bent), (történelmi) korszakokat szimbolikusan is elhatároló és összekötő téri szerkezetekre, ahol az életmódhoz, ízléshez kötődő elemek, a reprezentációra és az intimitásra való igény is megnyilvánul.”
Érdekli, hogyan élnek az emberek, kívülről festi az udvart és a házakat, de ha a képen nincs is emberi alak, akkor is az emberekről szól, akik ezeket a tárgyakat létrehozták, kialakították.
A reprezentáció az, hogy mit akarok a külvilág felé magamról, az életmódomról, az anyagi helyzetemről elmondani. Természetesen sokatmondó lehet, hogy mit jelenít meg egy épület, egy kert, egy kerítés. A kert kiemelten fontos Zsuzsa számára, hiszen az igen sokrétegű: emberi tevékenység eredménye, de a természet burjánzik benne. Itt szembesülhetünk az elmúlással: Zsuzsa megfigyeli, hogy mi történik, ha nincs aki dolgozzon a kertben, hogyan veszi vissza a területet a természet.
Zsuzsa nem szép tájakat, turisztikai látványosságokat fest, hanem a hétköznapi környezetet, ami mindnyájunk számára jelent valamit, felidéz emlékeket.
Vizuális történetmesélés:
Személyes emlékein, szülővárosának tárgyi elemein keresztül a helyi múltról és valami univerzálisan emberiről is szólnak ezek a képek. Hiszen ami kicsiben történik, ugyanaz nagyban is megfigyelhető. Jelenleg a fák és a fű nagyon kiszáradt, ami megrendítő, és utal a globális klímamódosulás problémáira.
A Kádár-kockák, a jellegzetes kerítésminták felidézik a 20. század 2. felének kelet-európai történelmét, a műmárvány szökőkutas, műfüves kertek pedig a rendszerváltás utáni társadalmi változásokat, az újonnan meggazdagodottak rétegét villantják fel.
Az elhagyott házak az elmúlásról, a család elvándorlásáról vagy kihalásáról mesélnek, a kerítésre akasztott műanyag ételhordó az öregségről és kiszolgáltatottságról, a kertvégi óriásplakátok korunk túlhajszolt fogyasztásáról, az avart söprögető néni egy letűnőben lévő generáció életmódjáról, rendszeretetéről (erre utal egyébként a „Rend a lelke” sorozat címadása is).
A graffiti lovagfigurák a nagy szürke kerítésfalakon a gyerekkori fantáziájából ered, egyfajta egyéni mitológia, és itt a lovagok a néni előtt is meghajolnak.
Ezen a ponton szeretnék egy idézetet felolvasni Goethétől, aki igen sokat elmélkedett a művészi tevékenységről. Ezt írja:
„A jelenség nem különül el a megfigyelőtől, ellenkezőleg, összefonódik s bonyolódik egyéniségével.” Goethe, (Antik és modern. Antológia a művészetekről, Gondolat, Budapest, 1981), p. 879.
Zsuzsa bevonódik az ábrázolt témáiba, összefonódik azokkal. Objektíven ábrázolja a látványt, de mélyen szubjektív, ahogy a világot látja. Amikor megkérdeztem, hogy egyetlen mondatban hogyan foglalná össze képei legfontosabb aspektusát, azt válaszolta, hogy az emberekről szólnak a képei, még ha nincsenek is rajta az ábrázoláson.
Ide megint egy Goethe idézet illik:
„Nem tudunk másmilyen világról, csak amelyik az emberre vonatkozik; nem akarunk más művészetet, csak ami e vonatkozás képmása.” Goethe, (i.m.), p. 866.
Ami Zsuzsát érdekli: hol a helyünk a természetben, hogyan hatunk rá, és a természet hogyan hat a mi szűkebb világunkra.
Technika:
Zsuzsa régebben hagyományos technikákkal szeretett dolgozni: tojástempera krétaalapon fatáblára vagy vászonra, vagy enkausztika is volt fatáblára. Érdeklik a régi technikák, de ezek rendkívül hely- és időigényesek. Így az utóbbi képek olajjal, akvarellel, akrillal készülnek előre feszített vászonra, mert gyorsabb és nem szagos, de biztos nem ilyen rétegesen festene, ha előtte nem használt volna például temperát. Élénk színeket használ, feszesen megszerkesztett kompozíciót, az ábrázolás realisztikus, objektív, de a sajátos nézőpont és az élénk színek miatt mintha a visszaemlékezés felerősítené a látványt.
Bennem sok gyerekkori emlék húrját pendítik meg ezek az alkotások, mert magam is gyakran a Sárréten nyaraltam. Azt kívánom, hogy mindenki találja meg az itt látható alkotásokban azokat a vizuális elemeket, amelyekben felismeri a saját emlékeit, és lépjünk be ezeken a képeken, mint időkapukon át a múlt, vagy akár a jövő világába.
Kissné Budai Rita
művészettörténész
Tomori Pál Főiskola
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Nemes Zsuzsa festőművész gondolatai várdai kiállításáról:
A kiállítás címadó festménye egy kisméretű akvarell kép: Időkapu a Kösely felett.
A Kösely egy mára keskeny, szabályozott patak, amely a szüleim utcáján is keresztülfolyik. Valaha az egész terület egy nádas volt, a patak szélesebben, szabálytalanabbul folyt. Szimbolikus értelemben időkapuknak nevezek magamban a festményeimen is megjelenő, régi bedeszkázott ablakú, lezárt, elhagyott házakat, bontási területek előtt még álló öreg, magányos ajtókat, kapukat. Ezek számomra vizuálisan és gondolatilag, hangulatokat is megidézve összekötik a múltat a jelennel. Hasonló értelemben időkapunak látom ezt a patak feletti, az úttest alatt futó betonhidat is, ahova gyerekkoromban mindenfélét képzeltem a beton felületek keretezte terekbe, ahonnan a víz sötéten bukkant elő. A patak körül nagyon jókat lehetett játszani, és izgalmas tereket lehetett felfedezni, néhol a házak mellett és telekhatárok közötti senkiföldjén, máskor a házak előtt futó szalagján játékcsónakokat eregettünk, a vizét kémcsövekbe gyűjtve vizsgálódtunk. A jól ismert utcákon járva ezeket az emlékeket is felidézik e terek, ahogyan a víz folyik egyik betonhíd alól a másik felé, történeteket, emlékeket is sodor magával.
A kiállítás 2024. október 11-ig látogatható Várdán a Polgármesteri Hivatal Kiállítótermében.
(7442 Várda, Petőfi utca 94.)
